2. rész: Repülőutak

Sziasztok! :)

Itt is van a rész, amit szintén Carol alkotott. :D Nem írogattam bele, szóval ezer százalékban őt kell dicsérni. :) A harmadik rész jövő héten érkezik, valószínűleg szombaton. :)

Jó olvasást! 

xx. S

_____________________________________________________________________________

2. rész: Repülőutak

Carol szemszöge

Két nap múlva indulunk Párizsba Liammel. Úgy döntök, hogy ma korán kelek, és elmegyek úszni egyet, hátha szükség lesz a küldetés során ilyenfajta edzettségre. Meg amúgy is imádok úszni, ezért az egész reggelt erre szánom.

Hatkor felkelek, gyorsan kiöntök egy epres joghurtot egy kistálba, szórok bele a cseresznyés-csokis müzlimből, majd amilyen hamar csak tudom, legyűröm. Ezután Stellának csinálok gofrit, amit majd úgyis meg kell melegítenie, ha felébred, de legalább lesz kajája. Ugyanis észrevettem egy két perccel ezelőtt, hogy egy üveg csokiszirupon kívül üres a hűtő, úgyhogy hazafelé mehetek bevásárolni…

Hagyok Stell-nek egy cetlit, hogy úszni mentem, majd jövök. Kettőnk közül is csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy képes vagyok hajnalban kelni… Felkapom a sporttáskámat, amibe korábban már mindent bepakoltam, és elsétálok az uszodáig.

Imádok úszni. Olyankor csak én vagyok, a víz, meg a leküzdendő méterek. Minden más problémám megszűnik létezni, Liamtől és a viselkedésétől kezdve a küldetések veszélyein át Stella és Zayn - reményeim szerint - alakuló kapcsolatáig minden. Ezért szeretek leginkább egyedül menni, élvezem a magányt. Egy idő után érzem, hogy jóleső fáradtság árad szét a testemben. De csak folytatom. Semmi sem esett még olyan jól, mint ez a fajta úszás. Ha Liam ajkaira gondolok, el tudnám képzelni, mi eshetne jobban, és remegés fut végig a gerincemen. De ha ez kell ahhoz, hogy boldogabb legyek, akkor, azt hiszem, úszás közben érhetem el a maximális boldogságomat…

Amikor kellően elfáradok, és kiszállok a medencéből, megérezek magamon egy tekintetet. Megfordulok. Liam… Ez nem lehet igaz!

 - Szia! - köszönök neki közömbösen.

 - Szia… - mondja Liam, majd nyel egy nagyot. Ejha, csak nem zavarba hoztam a nagy sztárt? Hűha…

 - Hát, ha edzeni jöttél, sok sikert. Egyszer talán versenyezhetnénk… - mondom, végigmérve széles vállait és izmos hasát. De én ügyesebben rejtem el a teste láttán érzett elismerést, mint ő. - De most mennem kell. Salut! - fordulok sarkon.

 - Heló - nyögi ki Liam is nagy nehezen, miközben kilépek az ajtón.

Stella szemszöge

Zayn mellett állok a reptéren, és elköszönök Caroltól, ugyanis, a mi gépünk nyugatra, az övék pedig keletre megy. Szorosan megölelem, majd megfogom mindkét vállát, és a szemébe nézek.

 - Figyu! – kezdem halkan. – Nem lesz az olyan rossz, mint gondolod. Össze fogtok szokni. És talán még történhet is valami, Párizsról van szó… – mosolygok kedvesen a barátnőmre.

Carol szemszöge

 - Nem hiszem, Stell… Inkább nem reménykednék…

 - Hopp, lebuktál! - kacsint rám Stella. - Ne aggódj! Nem szólok bele a dolgaitokba…

 - Ahogy én sem a tiétekbe… - sandítok Zaynre, aki épp Liammel dumál.

 - De szurkolok nektek! - bólint.

 - Ahogy én is nektek - sóhajtom. - Jó utat, és sok sikert, Stella!

 - Hé, amilyen gyakran csak lehet, beszélünk, oké? - vigasztal a barátnőm. Kikészít a gondolat, hogy most esetleg nélkülem lesz veszélyben… De most ott lesz neki a bradfordi badboi.

 - Zayn! - szólok a rosszfiúnak, ő pedig odajön hozzám, mialatt Stella Liamhez lép. Valahogy sejtem, hogy ugyanazt akarja neki mondani, mint én Zaynnek, csak az a beszélgetés kicsit másképp fog zajlani… - Kérlek, vigyázz Stellára! - szólok rá. - Nem akarom elveszteni a "húgomat"! - nézek Stellar-ék irányába.

 - Ne aggódj, vigyázni fogok rá! - mosolyodik el féloldalasan, aztán szorosan megölel. - Mondtam Liamnek, hogy ő is vigyázzon az én "húgomra"! - kacsint rám, aztán a szemembe néz. - Sok sikert, és jó szórakozást! - a végét elröhögi.

Finoman meglököm a vállát, ő visszalök, és ezzel el is szórakoznánk egy darabig, ha Liam nem jönne oda.

 - Indul a gép – jelenti ki, majd lekezel Zaynnel. - Sok sikert haver!

 - Sziasztok! - pattan oda Stella, és még egyszer megölel mindkettőnket. - Liam, kérlek, tudod, mit beszéltünk meg!

Ő mosolyogva bólint, majd felkapja a csomagokat, én pedig követem a becsekkoláshoz.

Stella szemszöge

Ahogy Carsék eltűnnek, én még nézek utánuk, aztán Zayn megböki a vállamat.

 - Induljunk! – mosolyog.

 - Oké – mosolygok vissza, és ő az én csomagjaimat az övéivel együtt felemeli, és úgy cipeli az összes cuccunkat, mire nekem nem kicsit tátva marad a szám.

* később a repülőn *

 - Mit hallgatsz? – kérdezem Zayn-től, amikor megunom az ablakon való kifelé bámulást. Amikor ő értetlenkedve visszakérdez (# idézem: „Mii?”), a második próbálkozást már nagyobb hangerővel teszem. Erre már több utas is dühösen lepisszeg.

 - Tessék? – kérdez már megint vissza, mire nemes egyszerűséggel kitépem az egyik füléből a fülhallgatót. – Hé! – háborodik fel azonnal, de én csak belehallgatok a zenéjébe. Max hangerőn üvölteti a fülében az I’m sexi and I know it című számot.

 - Hát te nem vagy normális! – röhögöm ki, mire ő csak vállat von, de legalább kikapcsolja a zenét. – Mi a terv? – kérdezem halkan.

 - Megyünk, látunk, győzünk! – ismerteti egyszerűen a „tervet”, majd a szemembe néz. – Beépülünk a bandába, és először kukákat borogatunk – mondja vigyorogva, majd az ujjait az enyémekkel összefűzve felemeli a kezünket. – Egyébként a terv szerint a barátnőm vagy.

Ekkor engem elöntenek az érzelmek, és érzem, hogy elpirulok, de szerencsére, spanyol őseimnek hála, barna bőrömön alig látszik. A gyomromban felébrednek a pillangók, és durván kezdenek csapkodni, mintha legalábbis tízméteres szárnyfesztávolságú repülő dinoszauruszok, de minimum hatalmas ragadozó madarak lennének. Zayn érintése szinte hipnotikusan hat rám, ami kezd kóros lenni. Nem lesz könnyű elrejteni az érzéseimet, mivel egyre többször ér hozzám. De sajna nem hiszem, hogy tetszenék neki… Szerintem csak barátként tekint rám.

És most eszembe jutnak a szeretetnyelvek. Az enyém az Érintés. Az ölemben lévő szabad kezemet vizslatva kuncogok magamban. Visszaemlékezem, milyen volt, mikor felfedeztük Carollal a szeretetnyelveket. Sokat nevettünk aznap este. Carol nyelve is az Érintés, és együtt ügyesen kikövetkeztettük, hogy Liamé is ugyanaz lehet valószínűleg, vagy a Minőségi idő. És akkor találtuk ki, hogy Zayn valószínűleg bókokkal fejezi ki az érzelmeit, és bókokat is vár, ha valaki közel akar hozzá kerülni, tehát az övé az Elismerő szavak. Ismét elnevetem magam gondolatban, hogy mik nem jutnak eszembe.

Zaynre pillantok. Mosolyogva nézünk egymás szemébe, de ez csak pár pillanatig tart, ugyanis… Dobpergés! … Az órám csipogni kezd.

„Üzenete érkezett”

Sóhajtva megnyitom az üzenetet, ami a drágalátos Caroline-tól jött.

„Igazad volt, tényleg nem olyan rossz.”

Elégedetten vigyorogva dőlök hátra az ülésen, még mindig Zayn kezét fogva. Végre, talán alakul valami C és Li között! Vagy korai ebben reménykednem? Mindegy, most inkább nem zavarom őket… :)

Carol szemszöge

Liam az ablak mellé ül a gépen, esélyt sem adva, hogy a felhőket bámuljam. Jellemző rá, mintha kitalálná, mit szeretnék - ez idáig még romantikus is lenne, de -, aztán egyből keresztbe is tesz nekem. Egyszer úgy próbáltam elfelejteni, hogy egy kémtársunkkal kezdtem flörtölni. De Liam közbeavatkozott, és - fogalmam sincs hogyan, de - véget vetett a "kapcsolatnak". Csak nehogy jól érezzem magam egyszer…

Fájdalmasan sóhajtok, mire Liam bosszúsan rám néz. Lenézően elmosolyodom, aztán az ölemben lévő táskában kezdtek kutakodni. Már épp bedugnám a fülhallgatómat, amikor Liam hozzám szól.

 - Itt a meghívód! – nyújt át egy krémszínű papírt. – Mostantól Emma a neved, és a barátnőm vagy – fintorog. Na, kösz! Pff. Megnézem a papírt, egy bizonyos Emma Ryan részére szól. Ezek szerint ez az új személyazonosságom.

 - És a barátomat hogy hívják? – kérdezem Liam-től, nyomatékosítva a 'barátom' szót, ironikus hangon.
 - Peter Lucas, az Oxfordon vagyok hallgató - vigyorog rám fensőbbségesen.

 - Remek! Én meg gimis vagyok - mondom unottan. - És hogy a francba lennénk ott egy ilyen fontos eseményen, mint a North Star bemutatása?! - jut hirtelen eszembe.

 - "Az angol nagykövet unokaöccse vagyok". Mint ilyen, természetesen meghívtak. Te pedig elkísérsz - feleli Liam magától értetődő természetességgel.

 - Akkor minden el van intézve – sóhajtok fel. – A főnök tényleg mindenre gondol. Jó, hogy beszélek franciául, mondjuk, lehet, hogy pont azért küldött… - gyorsan a számba harapok, és lesütöm a szemem, biztosan nem érdeklik a gondolataim…

 - Akkor viszont neked kell fordítanod. Lehet, hogy nem mindenki beszél angolul - szól Liam. Meglep, hogy egyáltalán figyelt arra, amit mondtam.

 - Oké – helyeselek kicsit elképedve. – És hol fogunk aludni? - térek a következő problémára.

 - A fővárosi Hilton hotelben. A főnöknek csak arról vannak információi, hogy a North Start a bemutatása után akarják ellopni, ezt egy titkos telefon lehallgatásával tudta meg az egyik erre szakosodott ügynökünk - magyarázza Liam. - Rá kell jönnünk, ki akarja elvinni a gyémántot, aztán meg kell akadályoznunk ebben. De azt is javasolta valaki, hogy hagyjuk, hogy magukkal vigyék, aztán szerezzük vissza. De fel kell vennünk a szerepet.

 - Milyen szerepet?

 - Egy gazdag, előkelő pár vagyunk - emlékeztet Li.

 - Én már most is egy finom hölgynek érzem magam – drámázok, és igyekszem visszafogni a feltörő nevetésem, ami Liamnek egy kicsit jobban sikerül. Ő „csak” elmosolyodik. Bár nem vagyok biztos benne, hogy visszafojtja a nevetést, mert lehet, hogy nem is nevetett volna… Hagyjuk. Stellának igaza van, nem kéne annyit filozofálnom… De azt azért nem hagyhatom ki, hogy Liam mosolya hihetetlenül édes…

 - Ha leszálltunk, azaz röpke egy óra múlva - néz Liam a telója kijelzőjére -, fogunk egy taxit.

 - Jó, eddig nekem is világos. Szóval elmegyünk a Hilton-ba. És utána?

 - Még előtte: a reptéren van egy beépített emberünk, akitől megkapjuk a szükséges papírokat. Mihelyt leszálltunk, már Peter és Emma leszünk.

 1 óra múlva 

A gép leereszkedik, mi pedig megkapjuk a csomagjainkat. Kifelé indulunk, amikor Liam-hez odalép egy sötét napszemüveget viselő biztonsági őr, és a kezébe nyom egy borítékot. Az útleveleink.

 - Li… azaz Peter… Nem kéne átöltöznünk? - kérdezem halkan, magamra mutatva. Egy rózsaszín, vízszintesen csíkos, bő póló van rajtam, világos szaggatott farmerrel, és laza, sötétszürke mellénnyel. Ezekhez fekete hasított bőr csizmát húztam.

 - A mosdóban – mormolja Liam, és a kezembe ad egy Fila táskát. Összeráncolt homlokkal nézek rá, mire felvilágosít, hogy a ruhám van benne.

A wc-ben átveszem maxiruhát, ahogy mondta.

Nemsokára már átöltözve ülünk Liammel a taxiban. Amikor megérkezünk a Hiltonhoz, Liam, vagyis Peter kezét fogva indulok befelé. A szívem hevesen ver. El sem hiszem, hogy ide jutottunk, még ha csak eljátsszuk is.

Aztán amikor belépünk, rohadt erősen szorítom meg a kezét, ugyanis nagyon ledöbbent a látvány. Impozáns nagyterem, minden arany és zöld, vízesés és üveglift. A mennyezetről pedig óriási üveg-csillárok lógnak le. A hallban elegáns emberek sétálgatnak, beszélgetnek, meg egyebek. Minden olyan… elképesztő.

A szobánkban meg majdnem összeesem. Csoki szökőkút van az íróasztalként funkcionáló tárgyalóasztal nagyságú felületen. Ez olyan, mint egy királyi lakosztály. Stella biztosan körbesprintelne, és pörögne-forogna a szobában, és levetné magát a… arra az EGY (!) franciaágyra, ami a szoba közepén terpeszkedik. Sehol máshol nem látok alvásra alkalmas helyet.

Amúgy a szoba gyönyörű, kék, barna és fehér színek dominálnak benne. És ugyan olyan csicsás bútorok vannak itt is, mint a hallban. Ezt nem is nevezném szobának, hanem inkább lakosztálynak… És mindezt a főnök állja… Sok pénze lehet. Viszont azt nem értem, miért nem lehet itt legalább egy alvásra alkalmas kanapé…

 - Akkor együnk valamit! – teszi össze a kezeit Liam, amikor a hordár magunkra hagy minket. Mintha csak ilyen… királyok lennék… Illetve Liam az „angol nagykövet unokaöccse”. Az is elég, ugye? Kivételezettek, pff… – Rendele… izé, rendelnél pizzát? - néz rám Liam aranyosan, mire felsóhajtok, és a kezében tartott telefon után nyúlok.