2. rész: Repülőutak

Sziasztok! :)

Itt is van a rész, amit szintén Carol alkotott. :D Nem írogattam bele, szóval ezer százalékban őt kell dicsérni. :) A harmadik rész jövő héten érkezik, valószínűleg szombaton. :)

Jó olvasást! 

xx. S

_____________________________________________________________________________

2. rész: Repülőutak

Carol szemszöge

Két nap múlva indulunk Párizsba Liammel. Úgy döntök, hogy ma korán kelek, és elmegyek úszni egyet, hátha szükség lesz a küldetés során ilyenfajta edzettségre. Meg amúgy is imádok úszni, ezért az egész reggelt erre szánom.

Hatkor felkelek, gyorsan kiöntök egy epres joghurtot egy kistálba, szórok bele a cseresznyés-csokis müzlimből, majd amilyen hamar csak tudom, legyűröm. Ezután Stellának csinálok gofrit, amit majd úgyis meg kell melegítenie, ha felébred, de legalább lesz kajája. Ugyanis észrevettem egy két perccel ezelőtt, hogy egy üveg csokiszirupon kívül üres a hűtő, úgyhogy hazafelé mehetek bevásárolni…

Hagyok Stell-nek egy cetlit, hogy úszni mentem, majd jövök. Kettőnk közül is csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy képes vagyok hajnalban kelni… Felkapom a sporttáskámat, amibe korábban már mindent bepakoltam, és elsétálok az uszodáig.

Imádok úszni. Olyankor csak én vagyok, a víz, meg a leküzdendő méterek. Minden más problémám megszűnik létezni, Liamtől és a viselkedésétől kezdve a küldetések veszélyein át Stella és Zayn - reményeim szerint - alakuló kapcsolatáig minden. Ezért szeretek leginkább egyedül menni, élvezem a magányt. Egy idő után érzem, hogy jóleső fáradtság árad szét a testemben. De csak folytatom. Semmi sem esett még olyan jól, mint ez a fajta úszás. Ha Liam ajkaira gondolok, el tudnám képzelni, mi eshetne jobban, és remegés fut végig a gerincemen. De ha ez kell ahhoz, hogy boldogabb legyek, akkor, azt hiszem, úszás közben érhetem el a maximális boldogságomat…

Amikor kellően elfáradok, és kiszállok a medencéből, megérezek magamon egy tekintetet. Megfordulok. Liam… Ez nem lehet igaz!

 - Szia! - köszönök neki közömbösen.

 - Szia… - mondja Liam, majd nyel egy nagyot. Ejha, csak nem zavarba hoztam a nagy sztárt? Hűha…

 - Hát, ha edzeni jöttél, sok sikert. Egyszer talán versenyezhetnénk… - mondom, végigmérve széles vállait és izmos hasát. De én ügyesebben rejtem el a teste láttán érzett elismerést, mint ő. - De most mennem kell. Salut! - fordulok sarkon.

 - Heló - nyögi ki Liam is nagy nehezen, miközben kilépek az ajtón.

Stella szemszöge

Zayn mellett állok a reptéren, és elköszönök Caroltól, ugyanis, a mi gépünk nyugatra, az övék pedig keletre megy. Szorosan megölelem, majd megfogom mindkét vállát, és a szemébe nézek.

 - Figyu! – kezdem halkan. – Nem lesz az olyan rossz, mint gondolod. Össze fogtok szokni. És talán még történhet is valami, Párizsról van szó… – mosolygok kedvesen a barátnőmre.

Carol szemszöge

 - Nem hiszem, Stell… Inkább nem reménykednék…

 - Hopp, lebuktál! - kacsint rám Stella. - Ne aggódj! Nem szólok bele a dolgaitokba…

 - Ahogy én sem a tiétekbe… - sandítok Zaynre, aki épp Liammel dumál.

 - De szurkolok nektek! - bólint.

 - Ahogy én is nektek - sóhajtom. - Jó utat, és sok sikert, Stella!

 - Hé, amilyen gyakran csak lehet, beszélünk, oké? - vigasztal a barátnőm. Kikészít a gondolat, hogy most esetleg nélkülem lesz veszélyben… De most ott lesz neki a bradfordi badboi.

 - Zayn! - szólok a rosszfiúnak, ő pedig odajön hozzám, mialatt Stella Liamhez lép. Valahogy sejtem, hogy ugyanazt akarja neki mondani, mint én Zaynnek, csak az a beszélgetés kicsit másképp fog zajlani… - Kérlek, vigyázz Stellára! - szólok rá. - Nem akarom elveszteni a "húgomat"! - nézek Stellar-ék irányába.

 - Ne aggódj, vigyázni fogok rá! - mosolyodik el féloldalasan, aztán szorosan megölel. - Mondtam Liamnek, hogy ő is vigyázzon az én "húgomra"! - kacsint rám, aztán a szemembe néz. - Sok sikert, és jó szórakozást! - a végét elröhögi.

Finoman meglököm a vállát, ő visszalök, és ezzel el is szórakoznánk egy darabig, ha Liam nem jönne oda.

 - Indul a gép – jelenti ki, majd lekezel Zaynnel. - Sok sikert haver!

 - Sziasztok! - pattan oda Stella, és még egyszer megölel mindkettőnket. - Liam, kérlek, tudod, mit beszéltünk meg!

Ő mosolyogva bólint, majd felkapja a csomagokat, én pedig követem a becsekkoláshoz.

Stella szemszöge

Ahogy Carsék eltűnnek, én még nézek utánuk, aztán Zayn megböki a vállamat.

 - Induljunk! – mosolyog.

 - Oké – mosolygok vissza, és ő az én csomagjaimat az övéivel együtt felemeli, és úgy cipeli az összes cuccunkat, mire nekem nem kicsit tátva marad a szám.

* később a repülőn *

 - Mit hallgatsz? – kérdezem Zayn-től, amikor megunom az ablakon való kifelé bámulást. Amikor ő értetlenkedve visszakérdez (# idézem: „Mii?”), a második próbálkozást már nagyobb hangerővel teszem. Erre már több utas is dühösen lepisszeg.

 - Tessék? – kérdez már megint vissza, mire nemes egyszerűséggel kitépem az egyik füléből a fülhallgatót. – Hé! – háborodik fel azonnal, de én csak belehallgatok a zenéjébe. Max hangerőn üvölteti a fülében az I’m sexi and I know it című számot.

 - Hát te nem vagy normális! – röhögöm ki, mire ő csak vállat von, de legalább kikapcsolja a zenét. – Mi a terv? – kérdezem halkan.

 - Megyünk, látunk, győzünk! – ismerteti egyszerűen a „tervet”, majd a szemembe néz. – Beépülünk a bandába, és először kukákat borogatunk – mondja vigyorogva, majd az ujjait az enyémekkel összefűzve felemeli a kezünket. – Egyébként a terv szerint a barátnőm vagy.

Ekkor engem elöntenek az érzelmek, és érzem, hogy elpirulok, de szerencsére, spanyol őseimnek hála, barna bőrömön alig látszik. A gyomromban felébrednek a pillangók, és durván kezdenek csapkodni, mintha legalábbis tízméteres szárnyfesztávolságú repülő dinoszauruszok, de minimum hatalmas ragadozó madarak lennének. Zayn érintése szinte hipnotikusan hat rám, ami kezd kóros lenni. Nem lesz könnyű elrejteni az érzéseimet, mivel egyre többször ér hozzám. De sajna nem hiszem, hogy tetszenék neki… Szerintem csak barátként tekint rám.

És most eszembe jutnak a szeretetnyelvek. Az enyém az Érintés. Az ölemben lévő szabad kezemet vizslatva kuncogok magamban. Visszaemlékezem, milyen volt, mikor felfedeztük Carollal a szeretetnyelveket. Sokat nevettünk aznap este. Carol nyelve is az Érintés, és együtt ügyesen kikövetkeztettük, hogy Liamé is ugyanaz lehet valószínűleg, vagy a Minőségi idő. És akkor találtuk ki, hogy Zayn valószínűleg bókokkal fejezi ki az érzelmeit, és bókokat is vár, ha valaki közel akar hozzá kerülni, tehát az övé az Elismerő szavak. Ismét elnevetem magam gondolatban, hogy mik nem jutnak eszembe.

Zaynre pillantok. Mosolyogva nézünk egymás szemébe, de ez csak pár pillanatig tart, ugyanis… Dobpergés! … Az órám csipogni kezd.

„Üzenete érkezett”

Sóhajtva megnyitom az üzenetet, ami a drágalátos Caroline-tól jött.

„Igazad volt, tényleg nem olyan rossz.”

Elégedetten vigyorogva dőlök hátra az ülésen, még mindig Zayn kezét fogva. Végre, talán alakul valami C és Li között! Vagy korai ebben reménykednem? Mindegy, most inkább nem zavarom őket… :)

Carol szemszöge

Liam az ablak mellé ül a gépen, esélyt sem adva, hogy a felhőket bámuljam. Jellemző rá, mintha kitalálná, mit szeretnék - ez idáig még romantikus is lenne, de -, aztán egyből keresztbe is tesz nekem. Egyszer úgy próbáltam elfelejteni, hogy egy kémtársunkkal kezdtem flörtölni. De Liam közbeavatkozott, és - fogalmam sincs hogyan, de - véget vetett a "kapcsolatnak". Csak nehogy jól érezzem magam egyszer…

Fájdalmasan sóhajtok, mire Liam bosszúsan rám néz. Lenézően elmosolyodom, aztán az ölemben lévő táskában kezdtek kutakodni. Már épp bedugnám a fülhallgatómat, amikor Liam hozzám szól.

 - Itt a meghívód! – nyújt át egy krémszínű papírt. – Mostantól Emma a neved, és a barátnőm vagy – fintorog. Na, kösz! Pff. Megnézem a papírt, egy bizonyos Emma Ryan részére szól. Ezek szerint ez az új személyazonosságom.

 - És a barátomat hogy hívják? – kérdezem Liam-től, nyomatékosítva a 'barátom' szót, ironikus hangon.
 - Peter Lucas, az Oxfordon vagyok hallgató - vigyorog rám fensőbbségesen.

 - Remek! Én meg gimis vagyok - mondom unottan. - És hogy a francba lennénk ott egy ilyen fontos eseményen, mint a North Star bemutatása?! - jut hirtelen eszembe.

 - "Az angol nagykövet unokaöccse vagyok". Mint ilyen, természetesen meghívtak. Te pedig elkísérsz - feleli Liam magától értetődő természetességgel.

 - Akkor minden el van intézve – sóhajtok fel. – A főnök tényleg mindenre gondol. Jó, hogy beszélek franciául, mondjuk, lehet, hogy pont azért küldött… - gyorsan a számba harapok, és lesütöm a szemem, biztosan nem érdeklik a gondolataim…

 - Akkor viszont neked kell fordítanod. Lehet, hogy nem mindenki beszél angolul - szól Liam. Meglep, hogy egyáltalán figyelt arra, amit mondtam.

 - Oké – helyeselek kicsit elképedve. – És hol fogunk aludni? - térek a következő problémára.

 - A fővárosi Hilton hotelben. A főnöknek csak arról vannak információi, hogy a North Start a bemutatása után akarják ellopni, ezt egy titkos telefon lehallgatásával tudta meg az egyik erre szakosodott ügynökünk - magyarázza Liam. - Rá kell jönnünk, ki akarja elvinni a gyémántot, aztán meg kell akadályoznunk ebben. De azt is javasolta valaki, hogy hagyjuk, hogy magukkal vigyék, aztán szerezzük vissza. De fel kell vennünk a szerepet.

 - Milyen szerepet?

 - Egy gazdag, előkelő pár vagyunk - emlékeztet Li.

 - Én már most is egy finom hölgynek érzem magam – drámázok, és igyekszem visszafogni a feltörő nevetésem, ami Liamnek egy kicsit jobban sikerül. Ő „csak” elmosolyodik. Bár nem vagyok biztos benne, hogy visszafojtja a nevetést, mert lehet, hogy nem is nevetett volna… Hagyjuk. Stellának igaza van, nem kéne annyit filozofálnom… De azt azért nem hagyhatom ki, hogy Liam mosolya hihetetlenül édes…

 - Ha leszálltunk, azaz röpke egy óra múlva - néz Liam a telója kijelzőjére -, fogunk egy taxit.

 - Jó, eddig nekem is világos. Szóval elmegyünk a Hilton-ba. És utána?

 - Még előtte: a reptéren van egy beépített emberünk, akitől megkapjuk a szükséges papírokat. Mihelyt leszálltunk, már Peter és Emma leszünk.

 1 óra múlva 

A gép leereszkedik, mi pedig megkapjuk a csomagjainkat. Kifelé indulunk, amikor Liam-hez odalép egy sötét napszemüveget viselő biztonsági őr, és a kezébe nyom egy borítékot. Az útleveleink.

 - Li… azaz Peter… Nem kéne átöltöznünk? - kérdezem halkan, magamra mutatva. Egy rózsaszín, vízszintesen csíkos, bő póló van rajtam, világos szaggatott farmerrel, és laza, sötétszürke mellénnyel. Ezekhez fekete hasított bőr csizmát húztam.

 - A mosdóban – mormolja Liam, és a kezembe ad egy Fila táskát. Összeráncolt homlokkal nézek rá, mire felvilágosít, hogy a ruhám van benne.

A wc-ben átveszem maxiruhát, ahogy mondta.

Nemsokára már átöltözve ülünk Liammel a taxiban. Amikor megérkezünk a Hiltonhoz, Liam, vagyis Peter kezét fogva indulok befelé. A szívem hevesen ver. El sem hiszem, hogy ide jutottunk, még ha csak eljátsszuk is.

Aztán amikor belépünk, rohadt erősen szorítom meg a kezét, ugyanis nagyon ledöbbent a látvány. Impozáns nagyterem, minden arany és zöld, vízesés és üveglift. A mennyezetről pedig óriási üveg-csillárok lógnak le. A hallban elegáns emberek sétálgatnak, beszélgetnek, meg egyebek. Minden olyan… elképesztő.

A szobánkban meg majdnem összeesem. Csoki szökőkút van az íróasztalként funkcionáló tárgyalóasztal nagyságú felületen. Ez olyan, mint egy királyi lakosztály. Stella biztosan körbesprintelne, és pörögne-forogna a szobában, és levetné magát a… arra az EGY (!) franciaágyra, ami a szoba közepén terpeszkedik. Sehol máshol nem látok alvásra alkalmas helyet.

Amúgy a szoba gyönyörű, kék, barna és fehér színek dominálnak benne. És ugyan olyan csicsás bútorok vannak itt is, mint a hallban. Ezt nem is nevezném szobának, hanem inkább lakosztálynak… És mindezt a főnök állja… Sok pénze lehet. Viszont azt nem értem, miért nem lehet itt legalább egy alvásra alkalmas kanapé…

 - Akkor együnk valamit! – teszi össze a kezeit Liam, amikor a hordár magunkra hagy minket. Mintha csak ilyen… királyok lennék… Illetve Liam az „angol nagykövet unokaöccse”. Az is elég, ugye? Kivételezettek, pff… – Rendele… izé, rendelnél pizzát? - néz rám Liam aranyosan, mire felsóhajtok, és a kezében tartott telefon után nyúlok.

Prológus

Sziasztok! :)

Itt is van a prológus, a részben már leírtam ugyebár, hogy miért most hozom... Remélem, tetszik. :) Az alapot én írtam, de a randit és a megbeszélést már Carol. :D 

Nem akarok rizsázni, és nincs is mit mondanom, szóval... Jó olvasást!

Ja, de. Bizonyára észrevettétek, hogy a bejegyzés alatt nem látható a megjegyzéses dolog. Fogalmam sincs, miért van ez, csak nyolcszor ellenőriztem a beállításokat, minden úgy van, mint a TMH-nál, szóval nem értem, mi a gáz... Leellenőrzöm még egyszer, lehet, hogy csak én vagyok megint hüllő. :')

xx. S

_____________________________________________________________________________

Prológus ~

Remek, gondolom, mindenki ég a vágytól, hogy megtudhassa, a tökéletes félisten, Liam Payne miért az „ellenségem”… Ha nem érdekel senkit, az se baj, attól még leírom.

Még 2009-ben kezdődött az egész, mikor nyolcadikos voltam, és átraktak a kémkiképző gimnáziumba.

A folyosón sétáltok, közben folyamatosan nézegetek mindenfelé, új nekem a hely. Az előbb volt a megbeszélés, ahol elmondták, miért vagyunk itt, miket fogunk csinálni stb. Most elvileg az ebédlő felé tartok (kopog a szemem), viszont már harmadszorra megyek másfelé. Végre megtalálom az ebédlőt, nem szabályos alakja van, egy baktériumhoz tudnám hasonlítani… A széle fedett, ahol az önkiszolgáló pultok és néhány asztal áll, viszont az ebédlő belseje nyitott, és füves. Itt-ott még fákat is látok… Lenyűgözően szép!

Még egyszer körbefordulok, majd a pultokhoz sétálok, és elveszek egy tálcát. Mindegyik tálca piros színű és tiszta, az evőeszközök is remek állapotban vannak. Az étel is guszta, összefut a nyál a számban… Hirtelen azt sem tudom, mit egyek… Tűnődve vacillálok a rántott sajt és a csirke között, mikor a mögöttem álló fiú megunja a várakozást – előttem elnyúlva tesz a tányérjára a csirkéből.

 - Hé! – szólok rá, és szembe is fordulok vele.

Egy igen helyes, kreol bőrű, fekete hajú srác áll előttem, csokoládébarna szemeivel méreget.

 - Bocs, éhen halok – húzza el a száját. – Zayn Malik – nyújtja a kezét, amit meg is rázok. Elmosolyodik. Húha, tényleg nagyon helyes!

 - Caroline King, de hívj csak Carol-nak – mosolyodom el én is. – Te is most jöttél? – érdeklődöm.

 - Nem, már fél éve itt vagyok – mondja, miközben tovább haladunk a sorban.

 - Szóval akkor az előző év második féléve óta – vonom le a következtetést.

 - Így van, igen – bólint. – Új lány? – pillant rám, miközben vesz a salátából.

 - Igen – bólintok ezúttal én.

 - Hát, Carol, nagyon örültem, még biztosan összefutunk – villant rám egy mosolyt, majd el is indul a haverjaihoz. WoW! Ha itt minden pasi ilyen helyes, a végén még megszeretem a sulit! Viszont a következő pillanatban eszembe jut, hogy tulajdonképpen egyedül vagyok. Remek. Sóhajtok egyet, és egy üresen álló asztalhoz lépek. Helyet foglalok, és épp, hogy elkezdek enni, egy lány ül le velem szembe.

Felnézek a tányéromból, és végigmérem. Hosszú, göndör barna haja van, barna szemei, és ha jól látom, fogszabályzója. Egész jól áll neki, ráadásul átlátszó. Szép mosolya van, ő maga is szép, bár körülbelül 15 lehet. Vagy 14.

Egy szürke ujjatlant visel, terepszínű, vékony kabáttal (hideg napunk van…), aminek az ujjai válltól lefelé fekete, műbőr anyagra váltanak. Egy élénk lila nadrág van rajta, amin neon narancs- és piros színű, virágokra hasonlító minták vannak, egész jól néz ki. Fekete, fűzős bakancsot visel, körmei piros színűek. Nyakában egy hosszú, aranyszínű nyaklánc lóg, hold alakú medállal a végén.

 - Stella Forster – nyújtja a kezét egy idő után, látva, hogy én csak bámulom.

 - Caroline King – rázok vele kezet meglepetten. – Hívj Carol-nak, kérlek, a Caroline-t nem szeretem.

 - Te is új vagy? – érdeklődik, az arcán levakarhatatlan vigyorral. Szimpatikus lány, viszont eléggé más, mint én. Láthatólag önbizalomhiánnyal nem küszködik, erős kisugárzása van.

 - I-igen – bólintok bizonytalanul. – Gondolom, te is – tippelek. Biccent. – Bocsi, hogy megkérdezem… te hány éves vagy?

 - 14 – válaszol. – Te?

 - 15 – mosolyodok el.

 - Nem gáz, hogy ideültem? – kérdezi, arcáról eltűnik a mosolya. Megrázom a fejem. – Csak, mert szimpi vagy, és gondoltam…

 - Egyáltalán nem baj, örülök neki – mosolygok rá.

 - Klassz – kezd hozzá az evéshez. Csirke.

 - Erről jut eszembe – szólalok meg, bár nem tudom, elmeséljem-e neki a Zayn-nel való találkozást. Érdeklődően néz fel rám, így eldöntöm, hogy elmondom neki. – A sorban találkoztam egy sráccal, a neve Zayn Malik – mesélem. – Fúú, látnod kellett volna, nagyon helyes! – áradozom.

 - Úúú, összejönnél vele, mi? – vigyorodott el.

 - Hát, nem tudom… Nem éreztem a pillangókat a hasamban, meg úgy egyáltalán, semmit… - motyogom, viszont a hangom elhalkul, ahogy meglátom, hogy egy srác sétál el Stella mögött, igen helyes ő is, és Zayn-ék társaságához ül le. – Wow! – suttogom Stellának.

 - Na, most okos leszek – húzza ki magát. Megmosolyogtat ez a lány, komolyan! – Ő pedig itt a nagy Liam Payne – mondja.

 - Mitől olyan nagy? – tudakolom.

 - Állítólag – hajol közelebb. – Olyan a hangja, mint egy angyalé – suttogja, mintha ez valami állami titok lenne.

 - Angyalé? – szaladnak össze a szemöldökeim.

 - Aha – bólint. – Mármint… az énekhangja – mondta. – Úristen, ide néz, ember, téged néz! – hajtotta le a fejét, belefeledkezve a csirkébe.

És akkor megfordultam. Ahogy a szemébe néztem, egyből jött az a bizonyos érzés. Nem kívántam több ételt, nem is tudtam volna enni, ugyanis Liam Payne perzselő tekintetétől felszálltak a pillangók a gyomromban…

Oké, a következő egy tanévben remekül megvoltunk, aztán jött az X-factor. Liam még előzőleg randira hívott, a válogatások előtt. Rettenetesen izgultam, alig álltam a lábamon.

Nehezen tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel.

Szétdobálom a cuccaim a szobámban, majd mehetek pakolni… Legalább Stella nem szól rám, hogy takarítsak már ki. 

Végül egy fekete cicagatya, egy farmersort, egy neon pink csőtop és egy bő, megkötős, sötétkék kardigán mellett döntök, fekete, vékony bokacsizmával.

Liam pontos, este hatkor már az előtérben vár rám. Puszival köszönt, aztán kézen fogva sétálunk a mozihoz. Néha felé pillantotok. Pár ilyen alkalommal rajtakapom, hogy engem néz. Ilyenkor fülig pirulok, és gyorsan elfordítom a fejem.

Leeyum a mozinál vesz nekem gumicukrot és ice teát, magának pedig csak kólát.

Beülünk a filmre. Az nem igazán érdekel, hogy mit nézünk meg, mert Li fogta a kezem. Fel is ébrednek a hasamban a kedves kis pillangóim, így aztán enni sem tudok. Úgy a film felénél Liam telefonja rezegni kezd. Kíváncsian nézek rá, mire felém fordítja a kijelzőt. "Főnök", ez áll rajta. Intek Liam-nek, aki elmosolyodik, és kimegy a teremből.

10 perc múlva Liam még mindig nem tért vissza, kezdek aggódni. Vajon lelépett? Ezután sűrűn elnézést kérve, kiverekedem magam a sorból. Kimentem a mozi elé, végignéztem mindent a mozin belül is, még a fiú WC-be is benyitottam, de Liamet sehol nem láttam. Szóval itt hagyott. De ennek számos oka lehet… Letörten indulok hát haza, egyedül. Rossz előérzetem van…

 - Hallottad? – szól bele a telefonba Stella, köszönés nélkül, miután én felveszem a készüléket.

 - Mit? – kérdezem.

 - Hát, hogy Liam küldetésre ment! - újságolja.

 - Ó – vigyorodok el gúnyosan. – Szóval ezért nem üzent és nem is hívott két napja! Lottóznom kéne! – gondolkodom el.

 - Carol… - suttogja Stella. – Tudod, hova utazott? – kérdezi elhaló hangon.

 - Mit tudom én, biztos Hawaii-ra. Tuti a bikinis csajokkal "dolgozik", és ezért nem képes írni… - morgok.

 - Carol! – kiált rám Stella. – Liam…

- Nem érdekel! – vágok közbe dühösen, amitől Stella el is hallgat.

Miután Stella beletörődve elköszön, én visszamerülök az önsajnálatba. Aztán inkább előveszem a francia nyelvkönyvem. Igen, még nyáron is tanulom a nyelvet, mert imádom.

Tíz nap múlva egy teremben ülök Stellával és Zaynnel, és Liam-re várunk.

 - LIAM! – üvölti Stell és Z, majd Payne-re vetetik magukat, miután amaz belép a megbeszélő-szoba ajtaján. Én a fotelben ülve nézem őket. Csak négyen vagyunk, mivel a főnök beszélni akar velünk.

Liam nyúzottnak és kialvatlannak tűnik. Gondolom, nem aludt eleged Hawaii-on…

 - Carol! – indul el felém, és látom, ahogy fáradt arcán megjelenik az öröm. Felvirul. Ilyen kétszínű embert…

 - Ne most! – fordulok el tüntetően, és bekapcsolom a készüléket, amin keresztül kapcsolatba léphetünk a főnökkel.

 - Hát, jó… - motyogja Liam, és helyet foglal mellettem. Olyan messze húzódok tőle, amennyire csak tudok.

A megbeszélésen arról van szó, hogy Stella és én Skóciába megyünk. Meg kell akadályoznunk egy merényletet.

Zayn Liammel pedig Amerikába megy, az elnököt védeni a háttérből, mert fontos beszéde lesz, plusz elutazik Kaliforniába.

 - Carol, beszélhetünk? – szólít meg Liam, de én tudomást sem veszek róla.

 - Mennem kell! – kiáltom Stella és Zayn felé fordulva. – Sziasztok! – intek hátra, oda sem nézve, és kinyitom az üvegajtót. Mikor már kiérek az ügynökség kapuján, szabad utat engedek az előtörő könnyeimnek.

Hát, igen, innentől kezdve pedig Payne-nel utáltuk egymást. Illetve én őt, és egyik napról a másikra ő is ilyen lett velem. Sőt, talán rosszabb is. Hát, lehet, hogy így a legjobb. Azóta próbálom bemesélni magamnak, hogy nem érdekel az az arrogáns, egoista, bunkó kretén, de bármennyire is igyekszem, ki kell mondanom: Igenis ő kell nekem, és senki más…

1. rész: Az ügynökség Londonban és két küldetés

Sziasztok! :)

Itt is van az első rész, bocsánat, hogy nem hoztam előbb, nincs is rá normális indokom, szóval... Annyi, hogy sajnálom. 

A prológus a rész után jön, és ez direkt így van, mert... szóval Liam és Carol konfliktusának ki kell derülnie. :) És amúgy is úgy írtam meg. (mert azt ugyebár én írtam.:D) 

A második rész már jelenben van, viszont eleinte ezeket is hetente rakom fel, hogy utána - ha C-nek nincs ihlete vagy akármi - ne kelljen sokat várni. :) Nehéz időket élünk, emberek... 

Hát, akkor most megyek, és... hát, megyek. :D 

xx. S

_____________________________________________________________________________

1. rész: Az ügynökség Londonban és két küldetés

Stella szemszöge

 - Hölgyeim és uraim! Azért hívtam össze a megbeszélést… - magyarázza a hologram képen megjelenő kémfőnök. Elmondja, hogy két nagyobb ügyet és pár apróbbat kell megoldanunk, párokban. Rávigyorgok Carol-ra, mert úgy sejtem, ismét együtt kell dolgoznunk. Az eredményeink alapján pedig a nagyobb ügyet jósolom magunknak.

Eddig nagyon sokszor oldottunk meg együtt eseteket, például voltunk Skóciában, meg Belgiumban, Dániában, sőt még Svájcban is, amit a legtöbben a béke szigeteként ismernek, de ha nem lenne a mi ügynökségünk, nem valószínű, hogy olyannak ismernék a békés svájciakat, mint amilyennek ma látják őket… Az izlandi küldetésünket is nagyon élveztem, főleg mivel lovagolhattunk egy csomót azokon a szép izlandi pónikon. Most, hogy belegondolok, igaz, hogy tehetségesek vagyunk, de eléggé ki lettünk fárasztva az alatt a három év alatt, mióta itt dolgozunk… Felocsúdom a gondolataimból, mivel Carol feszülten rám emeli a tekintetét, majd a főnök felé kapja a fejét, amikor kimondja a nevét. Én is ijedten nézek oda.

 - … Caroline King és Liam Payne kapják a párizsi North Star esetét. Ez az egyik nehezebb ügyünk. - Lesápadok, amikor Carol egyszer csak felkiált.

 - Tessék?! Hogy vele? – mutat felháborodva a tőle nem messze ülő barna hajú srácra, akinek a szemei kb. akkorák, mint 2 tányér. Megértem C felháborodását, mivel a fiú „mellékállásban” egy világhírű banda tagja (ráadásul ők ketten nincsenek túl jó viszonyban…). Azzal a sráccal, együtt, akinek a nevét éppen meghallom.

 - Zayn Malik lesz Stella Forster párja a new york-i drogcsempész banda ügyében.

Ekkor felcsillan a szemem, és a bradford-i rosszfiúra nézek, aki mosolyogva méreget. Liammel és Carollal ellentétben - na jó, az ügy egy kicsit bonyolultabb ennél, ahogy én látom, még mindig egymásba vannak esve - mi bírjuk egymást (ne tessék rosszra gondolni). Ő mindig Liammel szokott dolgozni, én meg Carollal, szóval igaza van a főnöknek, jót tesz a változás. Bár nem hiszem, hogy C is annyira örül ennek, mint én… Eszembe jut, hogy vajon mi lehet a főnök szándéka pont ezekkel a párokkal. Mindig is hajlamos volt játszani a kerítőt… Sokszor hangoztatja is, hogy a barátságon és szerelmen alapuló kémtársi kapcsolatok eredményesebb munkához vezetnek. Az első az összetartás miatt leginkább, a második pedig (a főnök szerint) a szenvedély miatt. Ookéé.

A megbeszélés végén Carol azonnal felpattan a székéről, és kiviharzik. Már éppen utána indulnék, amikor Zayn odalép hozzám.

 - Örülök, hogy együtt dolgozunk! – mosolyog rám. Visszamosolygok, de amikor szóra nyitom a szám, megjelenik mellettünk Harry, aki Liamet vonszolja magával. Hazza felém fordul, és megvillantja a „szívtipró” mosolyát, majd így szól – már a srácokhoz:

 - Jaj, Liam, Zayn, megkaptátok párnak a két legjobb csajt, nekem pedig Niallel kell dolgoznom… - vág fájdalmas képet.

 - Én szívesen cserélnék veled! – vág a szavába morogva Liam. Ha ezt Carol hallaná… Mindegy, megyek és megkeresem.

 - Majd még beszélünk fiúk, rohannom kell… Zayn, majd írok Viberen!

 - Oké, szia! - mondják egyszerre. Mi is szoktunk ilyet Carollal, de kívülről nézve tényleg kicsit hátborzongató.

Intek egyet a srácoknak, és otthagyom őket.

Carol szemszöge

Éppen a Temze felé igyekszem. A fejemben tombolnak a gondolatok. Nem hiszem el, hogy a főnök pont Vele együtt küld Párizsba… Nagyon jól tudja, mi történt, ahogy Stell, és valószínűleg Zayn is. Mindannyian tanúi voltak az eseményeknek… Alig bírom elfojtani a reménykedésemet, hogy Párizsban, a szerelem városában talán… De nem. Nem kellett volna kiborulnom. Eddig mindig higgadt tudtam maradni, és jól kezeltem a helyzeteket, amikor kettesben kellett maradnunk. Megőriztem az álarcom, nem hagytam, hogy meglássa az érzelmeimet. Mindeddig tudtam közömbösen, hidegen viselkedni. Akkor miért pont most szúrom el?!

Egyszer csak meghallom magam mögött Stella rohanó lépteit. Kicsit gyorsítok, nem akarom, hogy utolérjen, hiszen tudom, hogy akkor egész biztosan nyaggatni fog… De Stell gyorsabb nálam (még szép, kém futócipő…); beér, a vállamnál fogva megállít, és maga felé fordít. Azután két térdén támaszkodva, lihegve néz rám, és kifáradva tudakolja: - Miért borultál annyira ki a megbeszélésen?

 - Mert te nem borulnál ki, ha egy egoista, bunkó állattal kéne dolgoznod egy ügyön?

 - Carol, te is tudod, hogy régen…

 - Stella, tök mindegy, mit éreztem régen, te is tudod, mi történt egy éve… [2011 ;) ~ írói megj.]

 - Igen, de lásd be, ha akkor meghallgatod, most nem lenne ez a…

 - Mert ő aztán annyira próbálkozott… Te is tudod, mi történt aznap!

 - Igen, tudom! Talán többet is, mint te…– tiltakozik a barátnőm. – Carol, aznap Liam egy… - folytatja, de a következő pillanatban csipog egyet az órába épített kém computere. - Talán majd máskor elmondom… Hihetetlen makacs vagy… - hadarja Stella, aztán megnyom egy gombot, mire megjelenik a főnök hologram képe.

 - Stella! – kezdi az előre rögzített videó üzenet közvetíteni a hangot. – El kell mennetek a párjaitokkal vacsorázni. Tudom, hogy Carol és Liam… khm… nem kedvelik egymást túlzottan, de próbáld meg őket megbékíteni, ezt követeli a helyzet - itt az alak kacsint egyet. - Ma este hétkor a fiúk várnak titeket az étteremben, a Starbucks mellett. Öltözzetek ki, állom a teljes fogyasztást - nevet fel. Amúgy ez természetes a főnöktől, ha valahová küld minket, mindig mindent előre elintéz, és fizet. - Sok sikert! – itt vége az üzenetnek.

*20 perccel később *

Idegesen húzogatom magamon a babakék ruhámat. Érdekes dekoltázsa van, de hát Stella adta, hogy muszáj ezt felvennem… A derekán egy vékony öv választja el a ruha szűk, felső részét a lenge alsótól, de a legjobban a vállrésze tetszik, mert átlátszó anyagból készült, és ujjatlan. A tükör előtt állva meredek a fehér magasszárú converse tornacsukára, amit szintén Stella aggatott rám.

 - Ezt nem gondolod komolyan, ugye? – fintorgok az éppen sminkelő barátnőmre.

 - Nyugi, lazíts! FCS-k vagyunk! – kacsint rám, majd a következő pillanatban már ismét a szájfények varázslatos világában van. Na, jó, a barátnőmhöz szótár kell. Az „FCS” alatt „Fasza Csajt” ért. LoL…

Ő egy sötétkék, szinte feketének látszó, csipkerátétes ruhában és egy fekete, alacsony szárú converse-ben áll – most már – a tükör előtt.

* 10 perccel később *

Amikor megérkezünk az étteremhez, a szívem ki akar ugrani a helyéről, de az agyam szigorúan azt mondta, álljon le. Úgysem számíthatok semmi pozitív reakcióra Liam részéről, akkor meg kit érdekel, hogy csinos vagyok-e…? Inkább átprogramozom a gondolataimat, és Stella miatt kezdek aggódni. Tudom, hogy Zaynnel tetszenek egymásnak, csak nem értem, miért nem lép egyikük sem. Gyorsan megigazítom Stell barna, göndör fürtjeit, és lesimítom a ruhája alján lévő csipkeréteget.

 - Hogy nézek ki? - kérdezi idegesen.

 - Nagyon szép vagy! - biztosítom mosolyogva, mire felsóhajt.

 - Carol, Liam…

 - Hé, már hét óra hat perc van, az elegáns késés kipipálva! - nézek a kezemben tartott telefonomra, majd finoman megtolom Stellt, hogy induljon befelé. Felsóhajtok, majd újra felteszem a műmosolyt, és a barátnőm után megyek.

 - Sziasztok! - mosolyog Stella, és leül Zaynnel szembe.

Négyszemélyes asztalt választottak, úgyhogy csak Liammel szemben marad nekem hely. A mosolyom töretlenül kitart, bár egy kicsit megrándul a szám, miközben leereszkedem a székre.

 - Stella - pillant Zayn a barátnőmre ragyogó szemekkel. - Carol - fordul felém. Barátságos mosolya nem halványul, de nálam eltűnik a tekintetéből az a különleges csillogás, ami mindig ott van, valahányszor Stellre néz... :) -Hogy vagytok?

 - Köszi, jól - válaszolunk egyszerre.

Stella és Zayn egyből elkezdenek beszélgetni, én pedig Liamre nézek. Kockás ingben van, és homokszínű nadrágban, piros converse csukával.

Nagyon helyes, mint mindig, csak ezt a képet úgy egy éve mindig elrontja azzal, ahogy hozzám szól… Éppen SMS-t ír, amitől összeszorul a gyomrom. Vajon egy másik lánynak ír? Aki kedvesebb vele? Ugyan, kit érdekel, hiszen miatta van az egész! És ő sem viselkedik túl bájosan velem…

Liam kicsivel később veszi a fáradságot (milyen kedves), és hozzám szól. Mondjuk azt is olyan stílusban…

 - Carol, ha még mindig szándékozol velem jönni Párizsba megoldani az ügyet, és nem nyírsz ki addig - vigyorog rám gúnyosan -, hiszen lehet, hogy szükséged lesz rám… Szóval, ha érdekel, a gép hét nap múlva indul. Tényleg el akarsz jönni? Gyorsabban végeznék egyedü…

 - Oké Liam, hét nap múlva! - mosolyodom el leereszkedően. - Ne próbálj meg lebeszélni, nem hátrálok meg! - szűkítem össze a szemem. Sajog a szívem, de le kell állítanom, mert az jobban fáj, hogy a gúnyos, lekezelő hangját használja. Sokszor teszi ezt, de még mindig nem szoktam meg…

A vacsora végén Stella és Zayn mosolyogva elbúcsúznak és jó éjt kívánnak egymásnak, meg ugye, Zayn nekem, Stella pedig Liamnek. Mi Liammel csak mogorván intünk egymásnak. Hú, de várom, hogy együtt dolgozzunk… Remélem, érzitek az iróniát…

Este Stella DVD-partit akar rendezni, úgyhogy amíg ő filmeket keres, én csinálok pattogatott kukoricát. Stella három filmet választ, mondván, nyár van, nem baj, ha sokáig fent maradunk, és a következő küldetés csak egy hét múlva lesz…

A három film közül az elsőt végig sajtos popcornnal kísérjük, ez a Dögölj meg, John Tucker! Ezután megnézzük a Mamma Mia!-t is, ami alatt végig sós popival tömjük a fejünket. Ja, meg énekeljük a dalokat. Vagyis én inkább vonyítok, Stellának néhány fokkal jobb a hangja, bár ő sem szeret sok ember előtt énekelni, de mi már szinte testvérek vagyunk. :) Ezután az Aquamarine-t is megnézzük, amiben olyan erős barátságról van szó, mint a miénk. Csak a vége kicsit szomorú… Ja, az utolsó film közben végig vajas pattogatott kukoricát eszünk… Még jó, hogy a küldetések fizikai edzettséget követelnek… :D Megbeszéljük, hogy másnap elmegyünk futni, mert ennyi popcorn nem tesz túl jót az alakunknak…

 - Gyere, Carol! Kifestem a körmödeeet! - rángat fel eddigi helyemről Stella. Igen, legtöbbször ilyen lelkes.

Az ő jóvoltából lettek tehát ilyen cukik a körmeim. :)

Stella a hajam is megcsinálja (bár így éjszakára tök fölöslegesen, reggelre sajnos úgyis szétmegy…):

Ezután én is kifestem Stella körmeit:

A hajába tűzök egy virágot, és kivasaljuk neki. Ilyen lett:

Miután lefürödtünk, és pizsibe öltözünk, még mindig kész hajjal, a körmeinket mutogatva lefotózzuk magunkat, aztán elindulunk aludni.

 - Carol - szól utánam Stell a szobaajtajából, ami szemben van az enyémmel.- Ha szeretnél beszélgetni Liamről…

 - Stell, semmi sincs vele. Beszélni sem érdemes róla… - rázom a fejem. - De ha te szeretnél beszélni Zaynről… - kacsintok rá.

 - Okéé - csillan fel a szeme. - Átjössz? Az én ágyam nagyobb.

 - Megyek - mosolygok. Átviszem az ágyneműmet Stell szobájába, mert bár franciaágyon alszik, a takarója egyszemélyes ágyra való… :)

 - Juj, szerinted… - kezd el Stella pattogni az ágyon. Nekiáll cuki hangon beszélni, és hadar, hogy mennyire izgul New York miatt.

Nem csak Zaynről esik szó, beszélünk a küldetésről is, meg hogy be kell épülniük a drogcsempészek közé. Azon is aggódik, hogy hogyan találják meg a helyet, de megnyugtatom, hogy ezzel ráér foglalkozni, amikor odaérnek, és Zayn is ott lesz vele… :)

Azért beszélünk a mi küldetésünkről is, de a Liam-témát kerüljük. A párizsi feladathoz kicsit egyértelműbb „utasításokat” kapunk, valamivel több fogalmunk van az egészről, mint Stelléknek. Stella elég hamar elalszik, ahhoz képest, hogy milyen izgatott volt. Én még legalább fél óráig ébren fekszem, és azon izgulok, hogy Liammel szerelmespárt kell alakítanunk, meg hogy milyen lesz a szoba, mert a főnöktől kitelik, hogy egy ágyban akar minket elszállásolni…

Sziasztok!

Na, köszönés a címben lerendezve... :D Nem kezdenék el ismét mesélni, IDE kattintva elolvashatjátok, miről szólna az egész. :)
Ide nem teszem ki a szereplőket, hiszen az átírással gyakorlatilag visszafelé haladunk az időben. :) Mivel a TMH gyorsabban fog haladni, mint ez, ugyebár ez jön időben visszafelé utána, majd pedig mindennek az előzményei, aminek még nincs neve. :D Oké, nem tudom, mennyit értettetek ebből... Na, mindegy. :D
Akkor nemsokára felteszem a részt.
Ja, még annyi, hogy Carol írja főként a blogot, szóval nem tudok nektek rendszert mondani, majd ha lesz rész, akkor lesz rész. :D Valószínűleg az adott hétvégén kerül fel. :)

xx. S